Csatlakozzon Facebook profilunkhoz!
Fejfájás
„Vizsgaidőszakban az állandó éjszakázástól folyamatosan fájt a fejem. Édesanyám, aki ellenzi a gyógyszerek szedését, ajánlotta a csodaolajat. Természetesen azt gondoltam, hogy ez megint valami kencefice, de eltettem és
el is felejtettem. Végső kétségbeesésemben azonban mégis megkerestem és bekentem a tarkómat, a halántékomat. Anyu csak nem tesz el láb alól! – gondoltam. Legnagyobb döbbenetemre és örömömre pillanatok alatt elmúlt az
akkor már görcsös, migrénszerű fájdalmam. Ráadásul teljesen felélénkültem tőle. Ma már nem megyek sehová az olaj nélkül, mert számos más alkalommal is hasznát veszem. Köszi, anyu!”
(Herczkovits Annamária, Salgótarján)
Visszerek
„Édesanyám lábán nagyon csúnyán előjöttek a visszerek. Természetesen mindent megpróbáltunk, mivel egyre fájdalmasabb lett a probléma. Végül a csodaolajos kezelés segített: teljesen megszűntek panaszai, megállítottuk a
folyamatot. Azóta is folyamatosan használja, semmi problémája nincs.”
(Hercegné Pataky Beatrix, Dunakeszi)
Izületi fájdalom
„A burkoló szakmámból kifolyólag sokat kell térdelnem, vagy épp guggolnom, és ezt bizony megérzik az ízületeim. Két hónapja is fájt a térdem, de szerencsére ismerem a csodaolajat. Összekevertem egy kis testápolóval, és
igazán jó fájdalomcsillapító hatást értem el.”
(Hájas László, Vál)
Fejfájás
„Vizsgaidőszakban az állandó éjszakázástól folyamatosan fájt a fejem. Édesanyám, aki ellenzi a gyógyszerek szedését, ajánlotta a csodaolajat. Természetesen azt gondoltam, hogy ez megint valami kencefice, de eltettem és el is felejtettem. Végső kétségbeesésemben azonban mégis megkerestem és bekentem a tarkómat, a halántékomat. Anyu csak nem tesz el láb alól! – gondoltam. Legnagyobb döbbenetemre és örömömre pillanatok alatt elmúlt az akkor már görcsös, migrénszerű fájdalmam. Ráadásul teljesen felélénkültem tőle. Ma már nem megyek sehová az olaj nélkül, mert számos más alkalommal is hasznát veszem. Köszi, anyu!”
(Herczkovits Annamária, Salgótarján)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Visszerek
„Édesanyám lábán nagyon csúnyán előjöttek a visszerek. Természetesen mindent megpróbáltunk, mivel egyre fájdalmasabb lett a probléma. Végül a csodaolajos kezelés segített: teljesen megszűntek panaszai, megállítottuk a folyamatot. Azóta is folyamatosan használja, semmi problémája nincs.”
(Hercegné Pataky Beatrix, Dunakeszi)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Megfázás
Amikor megfázik a családom, rövid idő alatt helyrehozza a piros, fertőzött torkot, vagy újra szelel a bedugult orr. A kisfiam nem igazán szereti, ha beteszem a szájába az olajat, ezért inkább kívülről kenem be a feldagadt manduláját, ilyenkor jól alszik, kidugul az orra, és sokkal szebbeket álmodik.
(Blénessy Éva, Székelyudvarhely, Románia)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Izületi fájdalom
„A burkoló szakmámból kifolyólag sokat kell térdelnem, vagy épp guggolnom, és ezt bizony megérzik az ízületeim. Két hónapja is fájt a térdem, de szerencsére ismerem a csodaolajat. Összekevertem egy kis
testápolóval, és igazán jó fájdalomcsillapító hatást értem el.”
(Hájas László, Vál)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Darázscsípés
„Horgászás közben megcsípett egy erdei vaddarázs. A kezdeti fájdalom egyre erősödött, majd szinte
elviselhetetlenné vált. A csuklóm óriásira dagadt, gyakorlatilag megbénult. Szerencsére volt nálam csodaolaj,
amit eredetileg a szúnyogcsípések kivédésére vittem magammal. Ott is kiválóan teljesített, de megpróbáltam
enyhíteni a fájdalmamon is. Nem is számítottam rá, hogy a bénultságom is elmúlik, pedig így történt. Másnapra
csak egy rossz emlék maradt a horgászkalandból, még a helyét sem találtuk a csípésnek.”
(Burányi Gyula, Budapest)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Herpesz
„Tudjuk, hogy a herpesztől nagyon nehéz megszabadulni, hisz’ időről időre kiújul, hordozzuk magunkban. Nagyon kellemetlen tud lenni, főleg, ha az embernek fontos megbeszélés előtt kezd feszülni a bőre. Én is így jártam, ráadásul egy hatalmas tályog kíséretében érkezett. Az első kétségbeesés után azonnal a csodaolajhoz fordultam segítségért, és nem kellett csalódnom. Gondosan bekentem mindkét helyen, ínyemen és ajkamon. A harmadik kezelés után már éreztem, hogy nem lesz baj, nyoma sem lesz a találkozón. Így is történt, másnapra nyomtalanul elmúlt mindkét problémám, és már hosszú ideje nem is jött elő.”
(Páva Mária, Budapest)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Izomláz
„Hosszú ideig versenyszerűen sportoltam, s bizony sokszor okozott gondot az izomláz, a folyamatosan jelentkező izomgörcs. Megismertem a csodaolajat, s használni kezdtem. Edzés, verseny előtt gondosan bemasszíroztam vele lábaimat. Élénkítő hatása azonnal jelentkezett, de később meglepve tapasztaltam, hogy elmúltak a görcsök, elmúlt az izomláz. Nem kellett tartanom doppingvétségtől sem, mivel növényi koncentrátumról van szó, ráadásul
minden ellenőrzésen átesett készítmény. Ma már csak kedvtelésből sportolok, de az olaj használatát nem hagytam abba, nagyon jót tesz a vérkeringésemnek.”
(Kovács István, Budapest)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Szúnyogcsípés
„Barátainkkal kirándulni mentünk tavasszal. Gyönyörű erdős vidéket jártunk be. Mindenki vett valamilyen
készítményt a szúnyogok ellen. Én a „kis üvegcsémet”, a csodaolajat vittem magammal. Homlokomat, tarkómat,
halántékomat, kézfejemet vékonyan bekentem, s vidáman sétálgattam, míg a többiek folyamatosan csapkodták magukat. Engem elkerültek a kis vérszívók.
Természetesen megszántam a társaimat, s mindenkinek adtam. Elég is volt bőven, hisz’ nagyon kevés kellett belőle.”
(Dr. Salamon Zsuzsa, Budapest)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Kifordult boka
„Görögországi kirándulást kaptunk ballagási ajándékként többen az osztályból. Indulás előtt anyukám a kezembe nyomott egy kis üveget, és még mondott valamit, de nem figyeltem. Bedobtam a hátizsákomba és indultunk is.
Szerencsétlenségemre a második napon kifordult a bokám. Csak félve telefonáltam meg, hogy mi történt. Ekkor anyu megint a kis üvegről kezdett beszélni. Gyorsan megkerestem, és jó alaposan bekentem vele. Csak néztem!
Másnapra már gond nélkül tudtam járni, a harmadik nap pedig megnyertük a strandfocit. Anyu – a csodaolajjal!
– megmentette a nyaralásomat!”
(Németh Zoltán, Pápa)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Hörghurut
„Kislányom minden ősszel összeszedi az első hörghurutot, ahogy kezdődik a »szezon«. Nem szeretem a gyógyszereket, ezért ki kellett találnom valamit. A kis olajat már régen ismertem és használtam, de valahogy
nem mertem alkalmazni a lányomnál, főleg nem köhögésre. Barátnőm adta a kiváló tanácsot: belecsepegtettem a teájába. Igen, ez kiválóan bevált! Megmondom őszintén, hogy ma már nemcsak köhögéskor isszuk így a teát, hanem minden reggel használjuk. Azóta nincs semmi panasz, sőt, még a hangja is szebb lett!”
(Varga Kálmánné, Sárvár)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Rovarcsípés
„A kertben dolgoztam, amikor egy rovar megcsípett. Mire beértem a házba, már hatalmas piros folt keletkezett a csípés körül. Háromszor is be kellett kennem csodaolajjal, mire megszűnt a fájdalom és elmúlt a piros folt.”
(Hájasné Krán Katalin, Vál)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Infuenza
„Influenzajárványos időszak volt. Nyugodtan jártam-keltem, erősnek és védettnek éreztem magam. Egyik nap mégis jelentkeztek a tünetek: szédülés, hányinger, rossz közérzet. 10 csepp csodaolajat csöpögtettem egy fél deci vízbe, és egyszerre megittam. Rövid időn belül megszűnt a rossz közérzetem. Az olaj mindig nálam van, már sokszor segítettem vele másoknak is. Hatása gyors és rendkívül hatékony”.
(Cseh Gábor, Szigethalom)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Rosszullét
„Számos alkalommal segített már nekem a csodaolaj. Ez történt legutóbb is. Mentem az iskolába, és a buszon
olyan tömeg volt, hogy majdnem elájultam, pedig nekem ez nem szokásom. Az is igaz, hogy ez az út, amit máskor 10-15 perc alatt tettünk meg, most kb. 25 percbe telt. Bekentem az olajjal a tarkómat és ittam is belőle, és pillanatok alatt kitisztult a levegő számomra. Nagyon örültem, hogy nálam volt ez a kis csodaszer, mert ilyen rosszul még nem voltam életemben.”
(Horváth Katalin, Vál)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Fogínyvérzés
„A csodaolajat naponta használom, nagyon sok jó tapasztalatom van. Segít a nagy melegben a zsúfolt
járműveken: frissít, és jó közérzetet biztosít. Fej és nyakfájásra, égésre is kiváló volt. Fogíny ápolására is
alkalmaztam, a fájdalmat, a fogíny vérzését megszüntette.
Legutóbbi tapasztalatom: egy méhecske megcsípte a lábujjamat. Bekentem olajjal. A csípés nyomtalanul eltűnt, a fájdalom megszűnt, nem dagadt fel, nem pirosodott be a csípés helye.
Majdnem ugyanez történt az édesanyám karjával. Amíg nem kente be olajjal a csípést, addig viszketett, piros
volt. Az olaj azonban gyorsan rendbe tette.”
(Hajdú Istvánné, Budapest)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Égési sérülés
„A konyhában tevékenykedtem, amikor egy figyelmetlen pillanatban ráspriccelt a forró olaj a lábamra. Gyorsan
rátettem a csodaolajat, nem volt valami kellemes érzés, de kb. 15 perc múlva csak egy piros csík maradt, ami
nem hólyagosodott fel, sőt néhány nap múlva oly halvány lett, hogy alig látszott.
(Blénessy Éva, Székelyudvarhely, Románia)
Én is megrendelem a Csodaolajat
Hajhullás
„Súlyos betegség és műtétek következtében nagy mennyiségű és gyors hajhullást tapasztaltam. Már nézegettem a parókákat, amikor barátnőm megajándékozott egy kis üvegcse csodaolajjal, mondván ezt tegyek hajmosásnál az öblítővízbe és dörzsöljem be a fejbőrömet vele. Arra gondoltam, hogy ez a pici üveg egyszer se lesz elég.
Tévedtem. Kellemes bizsergés öntötte el nemcsak a fejem bőrét, de egész lényemet, hajhullásom megállt, s újra beindult a növekedés, az olaj meg nagyon sokáig elég volt, hisz – én nem tudtam – koncentrált készítmény.
Azóta folyamatosan használom, s mindig van nálam, bárhová megyek.”
(Kulics Ferencné, Debrecen)
